Százharminc motoros randevúzott Egerben

Egerben találkoztak a Poker Run motoros túra résztvevői. A háromnapos rendezvény zárásaként a motorosok végigvonultak a város utcáin.

Közel százharminc motoros gyülekezett a Dobó téren, hogy részt vegyen a Poker Run motoros találkozó felvonulásán, mely a háromnapos rendezvény záróeseménye volt. A Poker Run ötlete Amerikából indult, de 2008 óta Magyarországon is megszervezik. Nemcsak egy hagyományos motoros találkozóról van szó:a motorosok az alapbázisról indulva több helyszínt is érintenek, és a bázisokon kártyalapot húznak. Az nyer, akinek a körverseny végén a legnagyobb lapkombináció van a kezében. A túra szervezői eddig a Balaton környékét keresték fel, idén azonban úgy döntöttek, más helyszínt is körbejárnak.
A túrán több nő is részt vett, akár vezetőként, akár utasként, hiszen a a kaland nem csak a férfiakat vonzza.
A túra célja nemcsak a motorozás élvezete, hanem a kiválasztott helyszín megismerése is. Jövőre Sopron környékét szeretnék bejárni a motorosok.