Koccintás, Fehér Csillagok, rekordméretű kenyér

Az idei ostorosi szüreti felvonuláson több újdonság is volt. A település részt vett a Koccintás 2012 programban, és nem mindennapi körülmények között mutatták be a falutól elnevezett, ostorosi répás kenyeret.

Traktorokon utazott a szüreti felvonulás közönsége Ostoroson.Közben megérkezett a fesztivál helyszínére a rekordméretű kenyér A kenyeret Pesten sütötték, 16 méteres volt. Répát, mégpedig ostorosit tesznek bele. A nevét is a faluról kapta.
A kenyeret nem árusították, a befolyt adományt két civil szervezet kapja meg. Közben a téren a főszerepet átvette a bor. A faluban több száz embernek van köze a szőlőhöz és a borhoz.
A délután egyik fő programja a Koccintás 2012 volt. Minden borvidékről nevezhettek, Ostoros is csatlakozott. Egy adott időpontban minél több embernek kellett egyszerre koccintania.
Kisari Zoltán polgármester azt mondta: egy adott pillanatban ez összekapcsolja a bort kedvelő embereket a megbékélés jegyében.
A Fehér Csillag országos boros programhoz is csatlakozott a település legnagyobb borászata. A fehérborok rangját szeretnék emelni itthon, bemutatni a borfogyasztó közönségnek ezeket.