Fenntartóváltás és mindennapos testnevelés vár az iskolákra

Szakmai értekezleten vitatták meg az új tanévben várható feladatokat a nevelési-oktatási intézmények vezető. A 2012/13-as tanévben kötelező lesz például a mindennapos testnevelés bevezetése, a tankötelezettség korhatárát pedig 16 évre csökkentették. A legnagyobb feladatot azonban az adja, hogy 2013. január 1-jétől az önkormányzati fenntartásban működő iskolák állami kézbe kerülnek.

Kemény év elé nézünk – ezzel a kijelentéssel kezdte köszöntőjét Rázsi Botond alpolgármester. Majd hozzátette, hogy az új köznevelési törvény bevezetése, a megváltozó önkormányzati szerepvállalás eddig nem tapasztalt feladatokat ró a nevelési-oktatási intézményekre. Az új törvény alapján 2013. január 1-jével kerülnek az önkormányzatok által fenntartott iskolák állami kézbe, ugyanakkor az önkormányzatok vállalhatják az intézmények működtetését. Az iskolák és óvodák vezetőire új feladatok hárulnak. Ilyen például az új köznevelési törvényben előírt mindennapos testnevelés bevezetése az első, ötödik és kilencedik évfolyamon. Rázsi Botond szerint pályázati úton intézményfejlesztésekre van szükség, hiszen nem minden iskolában adottak a feltételek. Átmeneti megoldásként bevonnák a város sportlétesítményeit, a fejlesztések miatt pedig keresik a pályázati lehetőségeket.