Labdarúgó NB III.: Egri FC II. – Salgótarjáni BTC 1-1

A labdarúgó NB III második fordulójában a Salgótarjánt fogadták az egriek. Nagy Endre együttesében hat visszajátszó volt az NB I-es csapatból. 1-1-es döntetlent játszott egymással a két együttes. Vasárnap az MTK II. csapatát fogadják az egriek a Felsővárosi Sporttelepen.

Az NB I-es csapat Pakson szerepelt pénteken, így a vasárnapi összecsapásra a felnőttekkel készülő Zvarán és Kaszán kívül még hat NB I-es kerettag léphetett pályára a Salgótarján ellen. A két macedón, Hrisztov és Mecinovics, a cseh Kabele, valamint Piller, Albert és Horváth Zoltán is a kezdőben kapott játéklehetőséget. A hetedik percben jobboldali tarjáni támadást követően középre került a labda, az érkező Stark ballal, kapásból lőtte ki a hosszú oldalt, 1-0-ra vezetett a Salgótarján. Három perccel később a hazaiak közül az első egri meccsén szereplő cseh Kabelét Híves buktatta a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Zvara értékesítette, ezzel lett 1-1. Az első félidő hátralevő perceiben több helyzete is volt az Egernek, de a gólig nem jutottak el a hazaiak. A második félidőben az újabb egri helyzetek mellett kezdeményezőbb volt a vendégcsapat, de újabb gól már nem született. Első pontjaikat szerezték a csapatok.
Az egriek a 3. fordulóban, vasárnap ismét hazai pályán játszanak. 16:30-tól a listavezető MTK II. csapatát fogadják a Felsővárosi Sporttelepen.

NB III. Mátra-csoport, 2. forduló. 2012. augusztus 26.
Egri FC II. – Salgótarjáni BTC 1–1 (1–1)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, 150 néző. V.: Solymosi András (Szabados Bence, Bíró Zsolt)
Eger: Gyárfás – Zsíros Á. (Szaszkó, 80.), Kasza D., Mecinovics, Piller – Albert Á., Szőllősi R., Kabele, Zvara, Hrisztov – Horváth Z. (Szabó G., 56.). Edző: Nagy Endre.
SBTC: Babják – Galbács, Híves, Kerényi (Jeney, 81.) Stark – Varga Cs.(Sulcz, 39.), Birincsik, Bonivárt (Puszta, 88.), Sárközi, Novák – Kálmán J. Edző: Sebestyén Szilárd.
Gólszerzők: Zvara (10. – 11-esből), ill. Stark (7.)
Sárga lap: Mecinovics (55.), ill. Híves (9.), Novák (14.), Sulcz (70.), Jeney (82.), Sárközi (89.)

Következik:
NB III. Mátra-csoport, 3. forduló. V.: Janitz Gergő (Kerékgyártó Zsolt, Suscsák János)
Egri FC II (9.).- MTK II. (1.)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, 09.02. vasárnap, 16:30