VI. Kéklámpás-nap

Szakmai bemutatókkal, vetélkedőkkel, gyermekprogramokkal várták a családokat az Érsekkertben a rendvédelmi szervek és a velük együttműködő szervezetek. A Kéklámpás-napot hatodik alkalommal rendezték meg, mellyel a civilek felé szeretnének nyitni, megismertetni munkájukat.

Idén is szirénaszóval ébresztették a városlakókat a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentők, a büntetés-végrehajtás és a polgárőrség munkatársai. A Kék-lámpás napra invitáltak, amelyen mindennapjaikba kívántak bepillantást nyújtani, egyúttal lehetőséget biztosítani arra, hogy a rendvédelemben dolgozók jobban megismerjék egymást. A rendezvény során a résztvevő szervezetek munkájával, felszereléseivel ismerkedhettek meg az érdeklődők, emellett rajz és főzőverseny, koncert is színesítette a programot. Természetesen idén sem maradhatott el a nagy népszerűségnek örvendő szakmai bemutató, amely egy közúti balesettel indult.
Az érdeklődő szülők és a gyermekek egyaránt jól érezték magukat a programon.
A hagyomány 2013-ban tovább folytatódik, így kicsik és nagyok örömére jövőre is lesz Kéklámpás Nap Egerben.