Derűs Dalos Nap

Több mint tíz egyéni és négy csoportos fellépő mutatkozott be hétvégén a Pásztorvölgyi Általános Iskolában. A Felnémeti Derűs Dalos Napra második alkalommal várták a résztvevőket.

A dalos programot a Felnémeten működő Derűs Alkony Egyesület Népdalköre szervezte, bemutatkozási lehetőséget teremtve a falvakban működő hagyományőrző csoportoknak, egyéni fellépőknek. Az előadók különböző zenei műfajokat képviseltek.
A rendezvény fővédnöke Rázsi Botond alpolgármester megnyitó beszédében a hagyományápolás fontosságáról, emellett a közösség megtartó erejéről szólt. Hozzátette: büszke a felnémeti városrészre, mert itt nem felszínes hagyományőrzés zajlik, az egyén és a közösség egymásra találva aktívan tevékenykedik. Saárossy Kinga alpolgármester asszony is örömmel vállalta el a háziasszony szerepét.
A felnémeti eseményen első alkalommal lépett a közönség elé az egy éve alakult Bükki Menyecskék Egyesülete.
A rendezvény jól sikerült, a meghívott vendégek és a közönség egyaránt jól érezte magát.