Paks–Eger az 5. fordulóban

A labdarúgó NB I. ötödik fordulójában ismét az egrieké a nyitómeccs. Simon Antal és Vojtekovszki Csaba együttese pénteken délután Pakson vendégszerepel. Mindkét együttes még adós a győzelemmel az idei bajnoki szezonban.

A soros ellenfélre való felkészülés nem csak fizikai edzésekkel érhető el. Ugyanolyan fontos szerep jut a videónak és a mérkőzés előtti, külön játékosokra lebontott taktikai megbeszélésnek. Az egriek az ötödik forduló nyitómérkőzésén, pénteken délután Pakson szerepelnek.
A vezetőedző valószínűnek tartotta, hogy lesz változás az összeállításban az előző mérkőzésekhez képest. A csapat a mérkőzés előtt ezúttal a Tolna megyei Tengelicen, Pakstól 20 km-re ütötte fel a főhadiszállását. Onnan mennek majd pénteken a mérkőzésre.
Augusztus 31-én zárul az átigazolási időszak, addig több játékost is tesztelnek a csapatnál.
A pénteki, Paks elleni bajnoki találkozó híradónk első kiadása előtt kezdődik. A csapattal kapcsolatos további hír, hogy a hatodik fordulóban a Ferencváros elleni hazai mérkőzést Debrecenben játsszák majd az egriek.