Százezren az Ökocentrumban

Egy háromgyerekes egri család volt a Tisza-tavi Ökocentrum százezredik látogatója. Jövő év végéig érvényes állandó belépőt kaptak a létesítménybe. A polgármester azt mondja: erre az évre 130 ezer vendéget vártak, ez 3 és fél hónap alatt teljesült.

Az Ökocentrum április 28-án fogadta az első látogatókat. Most köszöntötték a százezrediket. Kiss János igazgató úgy fogalmazott: a létesítmény Magyarország vezető turisztikai látnivalójává lépett elő.
A polgármester, Bornemisza János azt mondja: ebben az évben 130 ezer vendéget vártak, ezt 3,5 hónap alatt teljesítették. Idén az volt a cél, hogy önfenntartóvá váljon az Ökocentrum. Ez a százezer látogató szerinte azt bizonyítja, hogy hiányt pótol a létesítmény, és van létjogosultsága. Poroszlón kisvárosias lett a hangulat, a magánszálláshelyek augusztus végéig már megteltek.
Titz Henrietta, Péter és a három gyerekük volt a százezredik látogató.
A család állandó belépőt kapott az Ökocentrumba, valamint eltölthetnek egy hétvégét Poroszlón, fizetik a szállásukat,az étkezésüket, és még egy hajókirándulást is kaptak.