Keris diákok a Szigeten

Az idei Sziget Fesztiválon a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje hatodik alkalommal képviseltette magát a Hungarikum Faluval. Itt a fesztivál ideje alatt hagyományőrző péktermékeket állítottak elő a szigetlakók és az érdeklődők számára.

A faluban dolgozókat az ország három vendéglátós iskolájának tanulói segítették, köztük az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép -, Szakiskola és Kollégium diákjai is.
Az egri Kerit négy sütő-cukrász technikus tanuló (Erdélyi Rózsa, Gál Renáta, Ferencz Richárd, Varga István) és mérnök-tanáruk, Lévárdi Tamás képviselte.
A fesztivál ideje alatt a diákok nagy sikerrel mutatták be az érdeklődők számára a hagyományos gyártástechnológiákat, termékeket és értékesítették is azokat.