Több mint ezer induló a Bükk Maratonon

Ezerkétszáz nevezőből több mint ezren el is indultak a 12. Bükk Maratonon. A férfiak versenyét hosszú távon Juhász Zsolt nyerte, míg a nőknél a címvédő ismételt, Dósa Eszter mintegy hat perces előnnyel ért célba Módos Gabriella előtt.

Harmadik éve rendezik ezen a helyszínen, az Egeres-völgyben a Bükk Maratont. Ez a hegyikerékpáros verseny is része a Top Maraton sorozatnak, a legnagyobb montis versenyek között van.
Nemcsak magyarok indultak; rajthoz álltak szlovén, osztrák, szlovák, román, francia és cseh kerekesek is. A mezőny kisebb része versenyző, legtöbben hobbiból bicajoznak. A XII. Bükk Maratonon 1200 nevezőből több mint ezren el is indultak. A szervezők szerint a bringások szeretik a jó időt, inkább ezt, mint az esőt. Az egyes távokon indulók külön rajtoltak.
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy tényleg rendezhetnek maraton, probléma volt a természetvédelmi engedélyekkel. Ez a 12. verseny, eddig is ugyanezeket az engedélyeket szerezték be ugyanilyen módon – mondják a szervezők. Úgy érzik, nem csak ezt a rendezvényt érinti a szigorítás, hanem olyan, mintha a tömegsportot akarnák kitiltani az erdőből. Ugyanezt mondja dr. Nagy Árpád tájfutó is.
A rövid táv 37 kilométer, a közép 58, a hosszú 93. Ez utóbbi 2570 méteres szintkülönbségű pálya.
Öt frissítőállomás várta a versenyzőket, 300 kiló banán és ötezer liter víz fogyott. A nőknél Dósa Eszter, a férfiaknál hosszú távon Juhász Zsolt bizonyult a leggyorsabbnak.