A pisztrángot népszerűsítették a szilvásváradi éttermek

A 11. szilvásváradi pisztráng és borfesztiválon kiderült: milyen sokféleképpen készíthető el ez a hal. Az éttermek különleges ételekkel rukkoltak ki, olyanokkal, amelyek nem találhatók az étlapokon. Szinte mindegyik étteremnek van titkos, féltve őrzött receptje.

Hagyományosan a pisztráng egyik magyarországi fellegvárának számít Szilvásvárad. Ezért is rendeznek már 11 éve fesztivált ennek a halnak.
A pisztráng csak a tiszta vizű hegyi patakban marad meg. Fogyasztani egészséges, és rengeteg elkészítési módja van. Mandulával és kecskesajttal, sajtmártással, bazsalikomos paradicsommal, medvehagymás öntettel, juhtúrós – snidlinges csigával – ezeket készítették a pisztrángfesztiválon résztvevő éttermek ebből a ritka hazai halból. Így az ízek is megunhatatlanok – csömör nélkül végig lehetett kóstolni többféle ételt is a szilvásváradi pisztrángfesztiválon.
Az az elterjedt nézet, hogy halhoz fehérbor dukál. Itt a pisztránghoz rozét is vörösbort is kínáltak. Ugyanis nem az alapanyag, hanem az elkészítési mód számít. A szilvásváradiak az országos átlagnál kicsit több pisztrángot esznek, aki leleményes, az a patakból is ki tudja fogni.