Egri séták – érseki tanítóképző

Az első magyar tanítási nyelvű tanítóképző volt a témája az Egri sétáknak. Az egri érseki tanítóképzőt Pyrker alapította, mind a hallgatók száma, mind a képzési idő folyamatosan emelkedett. Dr. Abkarovics Endre szerint ez egy méltatlanul elfelejtett, mellőzött téma a városban.

1828-ban alapította Pyrker érsek az első magyar nyelvű tanítóképzőt Egerben. Előtte már a Szepességben alapított egy német nyelvű tanítóképzőt. Akkoriban még nem volt fontos, hogy a néptanítók bármilyen képesítéssel rendelkezzenek. Pyrker ezt tapasztalta, és úgy gondolta, szükség van ilyen képzésre. Összesen 7 hallgatóval indult, de a végén már 5-6 évfolyam is volt.
Dr. Abkarovics Endre szerint a tanítóképző méltatlanul mellőzött téma a városban. A sétán régi dokumentumokat, tablókat, bizonyítványokat mutatott dr. Abkarovics Endre.
Az Egri séták augusztusban és szeptemberben is folytatódik. Jövő héten a Kepes Művészeti Központba mennek, építész lesz a mesélő.A következő séta a felsőtárkányi tó partján lesz, majd a Széchenyi utcát mutatják be, a főutca híres lakóit és épületeit. Augusztus végén a Tűzoltómúzeum lesz a séta helyszíne. Szeptemberben Fazola életművéről, majd a Szépasszonyvölgyről lehet többet megtudni.