Végvári Vigasságok – újratöltve

Több újdonság is lesz az idei Végvári Vigasságokon. Az egyik legfontosabb változás, hogy nem szigetelődik el, jobban integrálódik a rendezvény a város életébe.. A napokban már találkozhatunk vitézekkel, az Egri csillagok szereplőivel, amint az utcákat járják, esetleg Jumurdzsákkal, aki a gyűrűjét keresi. Szombaton és vasárnap a castingon kiválasztott szereplők és a katonai hagyományőrzők előadják a vár ostromát. És most először kedvezményes belépő is lesz az egrieknek.

Az egri vár történelmi hagyományait így próbálják meg közelebb vinni, megismertetni az emberekkel – fogalmazott Rémiás Tibor, a vár igazgatója. Elsősorban a családoknak szól a csütörtökön kezdődő négynapos program. Az egrieket kedvezményes belépőjeggyel csábítják a Végvári Vigasságokra. Az igazgató szerint ez egy visszautasíthatatlan ajánlat.
Az idei Végvári Vigasságokat az ostrom 460. évfordulója tiszteletére rendezik – mondta Szécsényi Orsolya igazgatóhelyettes.
Csütörtökön történelmi játszóházat, családi programokat kínálnak; szeretnék, ha a gyerekek kipróbálnák saját ügyességüket, okosságukat. Fellépnek a négy nap alatt gólyalábasok, lesz olyan bábelőadás, ami kimondottan ide íródott. A déli hőségben a kazamatában, a Dobó-bástyában tartanak koncerteket.
Pénteken fellépnek a hastáncosok, szombaton és vasárnap pedig eljátsszák az ostromot. Az ostromjáték hosszas bevezetést kap. Kis életképekkel, jelenetekkel találkozhatnak a látogatók a várban és a városban.
Szalainé Király Júlia irodalomtörténész muzeológus a nyár többi programjára is felhívta a figyelmet: minden hétfőn zárt ajtók mögött lehet megtekinteni Az egri vár története című kiállítást, augusztus 3-án kerti partival ünneplik ismét Gárdonyi születésnapját. Itt az irodalomtörténész az író szerelmeiről tart előadást.
Rázsi Botond alpolgármester örömtelinek tartja, hogy a vár már nem sziget, hanem sikerült integrálni Eger életébe. Bár még más a fenntartó, tudnak együttműködni.