Öt ország fiatal grafikusainak művei a Forrásban

Kiállítás nyílt Egerben a VI. Kárpát Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Grafikai Biennálé anyagából. Öt ország fiatal képzőművészeinek több mint 200 alkotása látható a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban.

Lengyel, ukrán, szlovák, erdélyi és hazai fiatal képzőművészek grafikáit mutatja be az a kiállítás, mely a VI. Kárpát Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Grafikai Biennálé anyagából válogat. A biennálé hagyománya szerint minden ország száz alkotással nevezhet, ebből választja ki a zsűri a legjobbakat. A díjazottak között egriek is voltak: a városból az Eventus, a Dobó István Gimnázium és az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának tanítványai pályáztak. A beküldött anyagok olyan sokszorosító grafikai munkák, melyek az év közben a különböző képzőművészeti műhelyekben készítenek a 6-18 év közötti gyerekek. A téma nem kötött, a gyerekeket a mesék, a körülöttük lévő világ, a család, és a jövő világa egyaránt inspirálta. A válogatott anyagokból nyílt tárlat vándorkiállításként utazik a részt vevő országok között, Magyarországon csak Egerben látható a kiállítás.
Mint Gál Sándor a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a grafikák beszélnek arról, hogyan látnak és láttatnak gyermekeink, fiataljaink a 21. században. Amit a fiatal művészek lelki szemeikkel látnak, azt fogalmazzák meg a grafikákon keresztül.
A tárlat augusztus végéig tekinthető meg a Forrásban.