Csángó gyerekek Egerben

Hétfőn megérkeztek Egerbe a magyarfalusi csángók. A 23 gyereket és két kísérőt az Egri Csángó Baráti Társaság tagjai hívták meg városunkba. Az itteni egy hetes táborozás alatt úszás, tenisz – és hitoktatás valamint kirándulás vár a gyerekekre.

Autóbusszal érkeztek több mint 800 kilométerről a romániai Magyarfaluból a gyerekek.
Az egri csángó barátok már szinte családtagként fogadták őket.
A magyarfalusi gyerekek minden évben egy hetet töltenek Egerben. Molnár László az utak szervezője kilenc éve ápol jó kapcsolatot a moldvai csángókkal. Nyaranta rendszeresen adományokat visznek a romániai faluba, majd visszafelé gyerekeket hoznak táboroztatni. Az idei program is hasonló lesz a korábbiakhoz.
A város megismerésén és a kikapcsolódáson túl a magyar nyelv gyakorlása is a célja a táboroztatásnak. A szervezők azt szeretnék, ha a moldvai csángók nem felejtenék el magyarságukat és ápolnák gazdag hagyományaikat. Táncaikat, énekeiket és hagyományos ételeiket szombaton csángó vacsoraesten mutatják be az érdeklődőknek.