A vidéket járja a megyei elnök

Területfejlesztési konzultáció-sorozatot kezdett július elején Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke. A helyi önkormányzatok, a gazdasági szereplők, a civil szervezetek, a projektgazdák problémáiról, fejlesztési terveiről tájékozódik a megye vezetése. Feldebrő már a harmadik helyszín volt.

A megyei önkormányzatok januártól elsősorban területfejlesztéssel foglalkoznak. Ezért is indította el Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke a területfejlesztési konzultációsorozatot. Az elnök szerint csak közvetlenül tájékozódva lehet megismerni a sajátos problémákat, a konkrét terveket, amelyeket a megyei önkormányzat be fog építeni a készülő megyei területfejlesztési koncepcióba. Nemcsak ő, a két alelnök is járja a megyét.
A feldebrői konzultáción szóba került az utak, középületek rossz állapota. A polgármester azt mondta: az elmúlt 10-12 évben sem utat, sem járdát nem építettek.
Az eddigi konzultációkon az derült ki: a megyében a legtöbb településen a munkahelyek hiánya és a rossz infrastruktúra jelent problémát.