Húsz csángó gyereket látnak majd vendégül Egerben

Magyarfaluba készül jövő héten a Csángó Baráti Társaság. Húsz ember utazik, adományokat is visznek. Hazafelé ismét húsz magyarfalusi gyereket hoznak magukkal, akik Egerben táboroznak majd. Kilenc éve járnak az egriek a csángók lakta romániai faluba.

Amikor először Magyarfaluban jártak, az lepte meg őket, hogy csak az idősek tudnak magyarul – mondja Molnár László, a társaság elnöke. Egriek és hevesiek fogtak össze, elsőként a magyar nyelv oktatását kezdték el a faluban. Ma már szépen beszélnek a gyerekek magyarul, nemrég nemzetközi népdalversenyt is nyert magyarfalusi kislány. Ismét foglalkoznak saját kultúrájukkal.
A Csángó Baráti Társaság tagjai 13-án indulnak Magyarfaluba. Húsz gyerek érkezik velük vissza, akik Egerben fognak táborozni. Járnak majd teniszezni, úszni, megismerkednek a különféle tájegységek táncaival.