Aratnak a megyében

Megkezdődött az aratás Heves megyében is. A betakarítás még az elején tart, már most látszik, hogy lényegesen kevesebb termésátlag várható mint tavaly. Az időjárás nem kedvezett a szántóföldi kultúráknak, a megye Földművelésügyi Igazgatósága kezdeményezte, hogy Heves megyét minősítsék aszály sújtotta térséggé.

Néhány hektáron már megkezdődött az őszi búza és az árpa betakarítása. Az agrárkamara adatai szerint vegyesek a terméseredmények. Heves megyében tavaly ősszel és idén tavasszal nagyon kevés csapadék hullott. Az aszály az őszi vetésű növényekre hatott kedvezőtlenül. Őszi káposztarepce szinte alig van Hevesben. A korábbi évek 18 ezer hektárjával szemben idén mindössze ezer hektáron várható betakarítás. Őszi búzát 54 ezer hektáron vetettek, de ezt a kultúrát sem kímélte az időjárás. Várhatóan lesz terméskiesés, de ez az egyes gazdaságoknál eltérően fog jelentkezni. A rendkívüli csapadékhiány miatt a megye Földművelésügyi Igazgatósága kezdeményezte a Vidékfejlesztési Minisztériumnál, hogy minősítsék aszály sújtotta térséggé Heves megyét.