Pócs doktor: Heves megye Trianonja

A Heves megyei politikusok felelőssége is, hogy feldarabolták a megye egészségügyét – jelentette ki dr. Pócs Alfréd, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke. A gyöngyösi és hatvani betegek július 1-jétől nem az egri kórházhoz tatoznak. Az elnök szerint ez például az ortopédián azt jelenti, hogy 30-40 százalékkal kevesebb beteg lesz. Pócs azt állítja: a kórháznak nincs gazdája, pedig ha nem lesz fejlődés, az az intézmény végét jelenti.

Heves megye Trianonja – így jellemezte Pócs Alfréd, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke a július 1-jétől az egészségügyben előálló helyzetet. Eger helyett ugyanis a gyöngyösi betegek a fővároshoz fognak tartozni. Pócs Alfréd szerint a megye politikusainak fel kellett volna lépni ez ellen. Az biztos – állítja -, hogy nem volt elég erős a lobbi, hiszen az országban csak három megyét daraboltak fel.
A kórház jelenleg a senki földje, sem a megyéhez, sem a városhoz nem tartozik, az állam pedig nem jó gazda – jelentette ki dr. Pócs Alfréd. Béremelésre kötelezte a kormány a kórházat, de pénzt nem adott hozzá, maguknak kell kigazdálkodniuk. Visszavette az állam azt a 70 millió forintot is, amit az elmúlt év végén a hosszú lejáratú tartozások kifizetésére adott. A HospInvest után jelentkező gondok – orvoshiány, ágyszámcsökkenés – megmaradtak. Pócs úgy látja: ha nem lesz fejlődés, az a kórház végét jelenti.