Egri FC: felkészülési mérkőzések Szlovákiában

Az NB I-es rajtra készülő Egri FC lejátszotta első előkészületi mérkőzéseit. A szlovák második ligás Rimaszombat meghívására négy csapatos nemzetközi tornán vettek részt a hétvégén, ahol a negyedik helyen végeztek. Kedden 18 órától, Pétervásárán az Újpestet látják vendégül.

A jelenleg Pétervásárán készülő egriek a hétvégén Szlovákiában, szlovák másodosztályú csapatok ellen léptek pályára. Az Egri FC a Rimaszombat meghívására vett részt egy felkészülési tornán. Mindkét meccsen, a Rimaszombat és a Szepsi ellen is, mezőnyfölényben játszottak az egriek, de egy-egy kontrából a szlovák csapatok szereztek vezetést. A bronzmeccsen ráadásul Knakal kiállítása miatt fél óráig 10 emberrel játszott az NB I újonca. A két 1-0-ra elvesztett meccsen nagyrészt a próbajátékon levők kaptak bizonyítási lehetőséget. A kapus Babaljtól elköszöntek, viszont a hírekkel ellentétben a kispesti Németh Norbert változatlanul az egriekkel készül sőt, Szlovákiában is játéklehetőséget kapott. Legközelebb Pétervásárán lépnek pályára az egriek.
Ezen a héten még egy meccset játszanak Balogék. Szombaton délután, szintén Pétervásárán, a szlovák I. osztályban 9. helyen végzett besztercebányai Duklát látják vendégül a Bocsi Attila Sporttelepen.

Eredmények:
Előkészületi torna, Rimakokova, Szlovákia
Egri FC – MŠK Rimavská Sobota (szlovák II. 5. hely) 0-1
ŠK SFM Senec (szlovák II. 4. hely) – FK Bodva Moldava nad Bodvou (szlovák II. 9. hely) 3-2
3. helyért: FK Bodva Moldava nad Bodvou – Egri FC 1-0
Döntő: MŠK Rimavská Sobota – ŠK SFM Senec 1-0

Előkészületi mérkőzések a héten:

2012. július 3., kedd, Pétervására, Bocsi Attila Sporttelep
18:00 Egri FC – Újpest FC (NB I. 13. hely)

2012. július 7., szombat, Pétervására, Bocsi Attila Sporttelep
délután /időpont később egyeztetve/ Egri FC – FK Dukla Banská Bystrica (szlovák I. o. 9. hely)