Eger 1552 – a legenda újraéled

Megújul a Végvári vigasságok, ennek részeként az 1552-es ostromot emlékcsatával idézik fel. Ehhez várják azokat a jelentkezőket, akik képesnek érzik rá magukat, hogy eljátsszák Dobó István, Bornemissza Gergely, Vicuska, Jumurdzsák, vagy éppen Sárközi szerepét. A szereplőválogatás július 21-én lesz.

Bárki a történelem, a 460 évvel ezelőtti egri események tevékeny részese lehet, ha jelentkezik a szereplőválogatásra – mondta az esemény tájékoztatóján Rázsi Botond alpolgármester, aki maga is felpróbálta már a 16. századi végvári viseletet. Ha valaki úgy érzi, hogy ő jó lenne Dobó István, Bornemissza Gergely, Vicuska, Jumurdzsák, vagy éppen Sárközi szerepében, akkor annak július 21-én 10 órakor az Uránia Moziban, a nyilvános szereplőválogatáson a helye. Akit kiválasztanak, az részese lehet július utolsó hétvégéjén a több mint 100 résztvevőt felvonultató emlékcsatának – tette hozzá Csillag Tamás a szervezők részéről.
Az ostrom szervesen illeszkedik a Végvári Vigasságok megújult eseménysorozatába. Többet szeretnének nyújtani a látogatóknak, mint egy egyszerű kiállítás – mondta Széchenyi Orsolya, a Vármúzeum igazgató-helyettese. Az ehhez kapcsolódó városmarketingről Rászi Botond alpolgármester beszélt.
Ez az új, többek között bort, csokit, süteményeket tartalmazó egri termékcsalád nem csak a turistáknak lehet jó, hanem az ezeket előállító helyi termelőknek, az itt lakóknak is. A szereplőválogatásról, a Végvári Vigasságok eseményeiről, az új egri termékcsaládról az 1552.eger.hu oldalon további információ olvasható.