Nyárindító sportnap sztárokkal

Egerben, a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban rendezte meg nyárindító sportnapját az egyik vezető pénzintézet alapítványa. A rendezvényen Eger valamennyi középiskolája képviseltette magát. A diákokat sportbajnokságokkal, karrier és pályaorientációs tanácsadással, drogprevenciós előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, vetélkedőkkel és koncertekkel várták a szervezők.

„Esélyt a Jövő Generációjának!” -e mottó jegyében végzi tevékenységét az egyik vezető bank alapítványa, amely a mindennapi életvitelt segítő információkkal igyekszik ellátni a fiatalokat. Ezt szolgálja „Könyvhullám” elnevezésű akciójuk is, melynek keretében 100 ezer forint értékű könyvvel, tanulást segítő eszközzel bővítik a középiskolák könyvtárait. Az alapítvány pályázatán idén öt egri középiskola -köztük a Kossuth Zsuzsa Gimnázium is- sikerrel szerepelt , ezért gondolták úgy a szervezők, hogy negyedik nyárindító sportprogramjukat városunkban rendezik meg. Az önkormányzat nagy örömmel fogadta a megkeresést.
A sportesemény célja a fiatalok és rajtuk keresztül az egész település megmozdítása, szórakoztatása volt.
Papp Gergely és Azurák Csaba televíziós műsorvezetők az alapítvány labdarúgócsapatát erősítették.
A rendezvényen mintegy 1500 diák vett részt és búcsúztatta közösen a tanévet.