Gyurcsány Ferenc: Magyarország Európa fekete báránya

Gyurcsány Ferenc szerint megteremtődött a kormányváltás lehetősége, a három demokratikus ellenzéki párt már nagyobb támogatottságú, mint a Fidesz. A Demokratikus Koalíció elnöke arról is beszélt: ma már Európában nincs általános gazdasági válság. Szerinte az, hogy Magyarország az unió harmadik legrosszabbul teljesítő országa, annak köszönhető, hogy a kormány rosszul teszi a dolgát.

A Demokratikus Koalíció lakossági fórumát Niedermüller Péter alelnök kezdte. Az oktatásról és az elszegényedésről beszélt. Az Orbán-kormány egyik első intézkedése volt, hogy a közoktatási helyett köznevelési törvényt hozott, amely tele van abszurditásokkal – fogalmazott az alelnök. A magyar történelem legszégyenletesebb periódusaihoz tartozó írókat emeltek be a tantervbe, a felsőbbségnek való engedelmességre tanít. Niedermüller úgy véli: a jelenlegi kormány nem akarja tudomásul venni, hogy ez az ország a mi országunk is. Közben egyre nő a társadalmi rétegek közötti különbség, a kabinet a nemzeti érzelmű felső középosztályt akarja kiépíteni. A peremre szoruló emberekről nem vesznek tudomást. Az alelnök azt mondja: nincs más lehetőség, csak a demokrácia, a demokratikus ellenzék összefogására van szükség, hogy ezt a rossz emlékű kormányt eltávolítsa. Az önkény irányába mozdult el az ország – mondta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke – az új alkotmány egy embernek minden korábbinál nagyobb hatalmat ad. Gyurcsány Ferenc szerint ma Európában nincs általános gazdasági válság, Magyarország viszont az unió 3. legrosszabbul teljesítő országa.
Az ország külpolitikájáról Gyurcsány Ferenc azt mondta: Magyarország egyedül maradt, és Európa fekete báránya.
Úgy látja: technikai értelemben már megvan a kormányváltás lehetősége, hiszen a három demokratikus ellenzéki pártnak már több támogatója van, mint a Fidesznek. Hogy ez a három párt tud-e együttműködni, a jövő zenéje – fogalmazott a DK elnöke. A nagyobb kormányzó pártnak nem sok tartaléka van, Gyurcsány Ferenc nem lát olyan társadalmi csoportot, amelyre komolyan támaszkodhatna a Fidesz.