Szomolya mosolya

Tükrös, fekete, rövidszárú, édes, szív alakú, a levét nem lehet lemosni, nem kukacosodik, és csak a Szomolyán termő az igazi. Így írják le a szomolyaiak a cseresznyéjüket. A mostani már a 11. fesztivál volt, amelyet ennek a gyümölcsnek szenteltek. A polgármester szerint a fesztivál segít, hogy megint elismerjék a szomolyai cseresznyét. Ez a folyamat már elindult, ezt mutatja, hogy egyre több fát ültetnek, ezekből két és fél – háromezer már termőre is fordult.

Szomolya fekete gyöngyszeme – ahogy nevezik ezt a cseresznyét – fénykorát a 20-as, 30-as években élte. Akkor még a bécsi és a német piacokra is kijutott. A nagyszülők még meg tudtak belőle élni.
Mint ahogy az idei időjárás, úgy az elmúlt 25 év sem kedvezett a cseresznyetermelőknek. Megjelentek e közvetítő kereskedő, tönkretették a kedvet és a piacot – mondja a polgármester. 11. éve rendezik a cseresznyefesztivált, hogy ismét megismertessék és megkedveltessék ezt a fajtát. Azóta egyre több fát ültetnek, két és fél – háromezer fa már terem.
Tállai András a gyümölcs sokféle felhasználásáról és jótékony egészségügyi hatásairól beszélt a megnyitón. Azt is mondta: Szomolya megadja a tiszteletet a cseresznyének. Az elmúlt években újratelepítette a gyümölcsösöket néhány vállalkozó.
Közben világrekord is született. Négy kiló lisztből, négy liter tejből és ugyanennyi szódából 45 tojással 159 centi átmérőjű, 60 kilós palacsintát sütöttek – pontosabban perzseltek.
Hogy maradjon egy esetleges következő óriáspalacsintába való a fán, tüzérek segítségével elriasztották a seregélyeket.
A megnyitó után az államtitkár a templom kerítésére felfestette a Mária út jelzést.