Mesélj, mosoly! – kinyílt az aranykapu

Csodát tenni nem tudunk, de összefoghatunk, és többre jutunk a csupán jótékony célú segítségnél – mondta Habis László polgármester az Aranykapu Alapítvány jótékonysági gáláján. Benedek István, a megyei intézményfenntartó központ vezetője szerint az elfogadás a megismerésen keresztül vezet, fogyatékos embertársaink pedig nem szánalomra és sajnálatra vágynak, hanem egyszerűen és természetesen csak velünk szeretnének élni. Ők erre készek.

Három éve dolgoznak együtt művészek, néptáncosok, népzenészek a Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyerekeivel. Szabó Mária, az Aranykapu Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: a közös munkába vetett hit hívta életre a Nyitva van az aranykapu gálát. Idén a gyerekrajzok voltak a közös alkotás ihletői, azok a rajzok, amelyek mosolyt csalnak a készítők és a nézők arcára is.
Benedek István, a megyei intézményfenntartó vezetője azt mondta: nem szánalomra és sajnálatra vágynak ezek a gyerekek, csak velünk szeretnének élni egyszerűen és természetesen. ők erre készek.
Csodát tenni nem tudunk – mondta Habis László polgármester -, de összefoghatunk, és többre juthatunk a csupán jótékony célú segítségnél. A gálán a szalaparti tanulóival együtt fellépett Herczeg Flóra, Zám Andrea, Szívós Győző, Fehér István,  a Tekergő zenekar, a Világ Virága Művészeti Iskola és az Egri Szimfonikus Zenekar.