Trianonra emlékeztek a kopjafánál

Ünnepi műsorral, koszorúzással emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 92. évfordulójára a Liszt Ferenc téren felállított kopjafánál. Elhangzott: június negyedike egyrészt a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája, másrészt ünnep is, mert a határainkon túl élőkkel együtt ünnepeljük a nemzet egységét és a nemzeti összetartozást.

Az 1920-as békediktátummal a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, lakosságának több mint felét, minden harmadik magyar anyanyelvű állampolgár idegen állam területére került. Ezekkel a területi, etnikai és gazdasági változásokkal Magyarország a háborút követő rendezés legnagyobb vesztese lett.
Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az önző egyéni érdekek és anyagi javak hajszolása helyett, a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig ez a nemzet erősödik. A történelem során minden nagy ellenfelet, amely legyőzött minket túléltünk- hangsúlyozta ünnepi beszédében Martonné Adler Ildikó, a Fidesz elnöke. Hozzátette: nem gondolható, hogy nacionalizmus, vagy revizionizmus, ha egy nemzet nem akarja sárba tiporni vagy örökre elfelejteni saját történelmét, hanem kellő méltósággal visszaemlékezik és ha szükséges együtt gyászol, vagy példát merít és tanul múltjából.
A megemlékezésen a Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai adtak irodalmi műsort, majd a város önkormányzata, a Fidesz és a Fidelitas egri szervezete, az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete, az Egri Városszépítő Egyesület, a Szilágyi Gimnázium képviselői helyezték el koszorúikat a Liszt Ferenc téren felállított kopjafánál.