Trianonra emlékeztek, és kettős keresztet avattak Andornaktályán. Dudás Róbert, a Jobbik megyei vezetője szerint Magyarországot 1920-ban felnégyelték, szíven szúrták. Andornaktálya alpolgármestere pedig azt mondta: kötelességünk emlékezni a tragédiára, mert ha elfelejtjük, újra megtörténhet.

A kettős kereszt közadakozásból készült el, az andornaktályai polgárok adományaiból és a Jobbik országos és egri szervezete segítségével. Egyesek anyaggal, mások munkával támogatták. Makovics Attila, a kezdeményezés elindítója megköszönte – ahogy fogalmazott –„az igazi magyar és nemzeti gondolkodásra valló segítséget”.
Többször szembesült azzal, hogy megkérdőjelezik a Trianon-emlékművek létjogosultságát – még Andornaktályán is. Azt mondta: mi megbélyegzett nemzet vagyunk, a Trianon-emlékmű lámpás az elkövetkező nemzedéknek.

Az új nemzedék elsöprő többsége nemzeti érzelmű, tőlünk csak egy iránytű telik, ők majd beviszik a hajót – mondta Makovics Attila.
Tuza László, Andornaktálya alpolgármestere szerint a kettős keresztnek a küzdelmes magyar sorsra és az örökös megújulásra kellene figyelmeztetnie minden magyart. Úgy véli: kötelességünk emlékezni a tragédiára, mert ha elfelejtjük, újra megtörténhet. Dudás Róbert, a Jobbik megyei elnöke Trianon előzményeiről és közvetlen következményeiről beszélt.
Nem nyugodhatunk bele az igazságtalanságba – mondta Vámosi László polgármester. Arról is beszélt, hogy a második Trianont mi magunk követtük el 2004-ben, amikor megtagadtuk a határon túli magyar testvéreinket. Jó néhányan, akik erre biztatták az embereket, még ma is a parlamentben ülnek. Ne legyen kétségeink – fogalmazott Andornaktálya polgármestere -, ha hatalomra kerülnének, ismét a kettős állampolgárság ellen törnének. Vámosi László arra is emlékeztetett: június 4-e ma már a nemzeti összetartozás napja is.

Hasonló cikkek