MSZP: centralizált közigazgatás

Átgondolatlan a kormány járások kialakítására vonatkozó koncepciója, melynek egyetlen célja , hogy államosítsa az önkormányzati feladatok nagy részét, és elvegye a helyhatóságoktól az ellátásukhoz szükséges vagyont. Nem látni azt sem az új közigazgatási rendszer mitől lesz jobb az emberek számára, mitől lesz hatékonyabb, és egyáltalán mennyibe kerül mindez az adófizetőknek-hangzott el az MSZP mai sajtótájékoztatóján.

Az MSZP szerint központosítás zajlik az önkormányzati rendszerben, a kormány centralizációs törekvéseinek újabb áldozatai a helyhatóságok lesznek. Jövő januárra állnak fel a járások, s az új közigazgatási rendszer kialakítása 20-30 milliárd forintba kerülhet. Azt viszont még nem tudni, honnan lesz erre pénz, és az sem tisztázott, hogy kik – közigazgatási szakemberek avagy politikusok -kerülnek-e a járási hivatalok élére- mondta el dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő. Dr. Nagy Imre megyei frakcióvezető arra mutatott rá, hogy a megyei kormányhivatalok a kormánytól függenek. A járási hivatalok pedig a megyei kormányhivatalok meghosszabbított karjai lesznek. Az új rendszer megszünteti az összes eddig létező önkormányzati társulást, az okmányirodák, polgármesteri hivatalok pedig állami tulajdonba kerülnek. Az emberek hivatalos ügyeiket kénytelenek lesznek a járási székhelyeken intézni, így még nehezebben fognak hozzájutni a közszolgáltatásokhoz.