II. Jótékonysági Dűlőnap

Kétmillió forint gyűlt össze a hétvégén megrendezett második Jótékonysági Dűlőnapon. A Bolyki Pincészetnél több mint 1500 ember volt kíváncsi a színvonalas koncertekre és a mádi valamint az egri borászatok boraira. A bevételből a szervező Bolyki János borász egy közösségi házat szeretne nyitni a fogyatékos fiataloknak.

A Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványának műsora nyitotta meg a második Jótékonysági Dűlőnapot. Verssel, énekkel, tánccal és paródiával mutatkoztak be a sérült fiatalok. Tulajdonképpen róluk szólt az egész rendezvény, hiszen a dűlőfesztivál bevételét az alapítványnak ajánlotta fel a szervező. Bolyki János fiatal egri borász két éve támogatja a fogyatékosokat. A tavalyi első dűlőnap bevételét is nekik ajánlotta fel. Akkor az alapítvány létrehozására és működtetésére gyűjtöttek, most egy következő lépcsőként egy közösségi ház megnyitását tervezi. A látogatókat a borok és a koncertek mellett elsősorban a segítő szándék vonzott szombaton a rendezvényre. A fellépők között szerepelt az Ethnofil, a Kerekes Band és Lajkó Félix is, Herczeg Flóra pedig itt debütált új zenekarával a Góbéval. A dűlőnapon kilenc egri és nyolc mádi borász kóstoltatta a vendégekkel borait. A belépőkből és a jótékonysági árverésből összesen kétmillió forint folyt be a fogyatékos fiatalok alapítványának javára.