Helyi védett természetei értékek

A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület már elkezdte a Heves megyei településeken lévő, helyi jelentőségű védett természeti értékek állapotának felmérését. Erre a programra a Vidékfejlesztési Minisztériumtól elnyert 1 millió 600 ezer forintos támogatás nyújt lehetőséget. A pályázat megvalósításához számítanak az érintett önkormányzatok segítségére.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Heves megye 121 településéből 30 környezetében található védett természeti érték. Az “Együtt Heves megye helyi jelentőségű védett természeti értékeinek megőrzéséért” című pályázat kifejezetten a helyi védett természeti értékek – terület és természeti emlék – felmérését tűzte ki célul. A programban elsőként, az önkormányzatokkal egyeztetve, terepi állapotfelmérést végeznek a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület munkatársai.
Az előzetes felmérések és adatok alapján közel 80 helyi védett természeti érték található megyénkben. Mint elhangzott, a természetvédelmi szempontok mellett több előnye is lehet ennek a felmérésnek. Fellendülhet az ökoturizmus és ahol erre lehetőség van, még akár bevételi forráshoz is juttathatja a településeket, akár a turizmus, akár pályázatok útján. A felmérés várhatóan októberben zárul, ami után kiadvány készül és interneten keresztül is elérhető lesz az így összeállított anyag.