A Fáklyás királyköszöntőn lépnek fel produkcióikkal a zenei tehetségek

Színes és színvonalas produkciókkal találkozhatott a zsűri az Egri Lokálpatrióta Egylet által meghirdetett tehetségkutató versenyen. A megmérettetést felső tagozatosok és középiskolások számára hirdették meg. A résztvevők hangszeres vagy ének produkcióval mutatkozhattak be egyéni, illetve csoportos formában. Az ünnepélyes eredményhirdetést a zsűrizés helyszínén, a Farkas Ferenc Zeneiskolában tartották.

Második alkalommal hirdette meg a tehetségkutató versenyt az Egri Lokálpatrióta Egylet és a Cives Pro Urbe Alapítvány. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok zeneértő és –kedvelő felnőttekké váljanak, illetve bemutatkozási lehetőséget teremtsenek nekik.
A résztvevők produkcióit a zsűri elnöke, Barczi-Bennett Edina értékelte.
Hangszeres egyéni kategóriában megosztott első helyet ítélt oda a zsűri Lékó Annának és Báder Jánosnak. Anna tanárával, Barta Gáborral adott elő egy négykezes zongoradarabot.
A díjátadón elhangzott: minden tehetség közös vonása, a kitartás és az akarat. Ha ez megvan, bármelyik versenyzőből győztes lehet.

Díjazottak:
Hangszeres egyéni kategória
Dicséretben részesült, Wohl Regina
III: helyezett, Koncz Katalin
II. helyezett, Liptai Enikő
I. Helyezettek: Lékó Anna és Báder János
Ének-hangszeres csoport
II. helyezettek, Szűcs Bernadett – Kisari Zalán duó
I. helyezett a „KÖZGÉ KÓRUS”
Egyéni ének kategória
Dicséretben részesültek: Kovács-Tesléry Luca, Tuza Zétény, Kisari Zalán
III. Helyezettek: Majoros Mirtill és Nagy Richárd
II: helyezettek: Bertalan Flóra és Szűcs Bernadett
I. Helyezettek: Németh Anna és Veres Anita