A bizottság nem készített listát – Orosz Lászlóné közleménye

“Ki nem mondott szavaimért, nemzeti jelképünk védelméért felelősségre vonhatnak. Vállalom.” – Orosz Lászlóné, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnökének közleménye.

2011. júliusában a város lakossága erősen tiltakozott az ellen, hogy egy nemzeti jelképet, minden magyar ember himnuszát gúnyosan meggyalázó művész felolvasást tartson.
Tájékoztattam a Művészetek Háza Non-profit Kft. Igazgatóját a lakossági tiltakozásról. Egy levelet is küldtem részére , amelyben kértem, hogy a produkciót szíveskedjen más produkcióval helyettesíteni. Tisztelettel kértem és javasoltam.
Valóban, volt olyan időszak Magyarországon, amikor a kérés parancs volt. Én úgy gondolom, ennek az időszaknak már vége , a tiszteletteljes kérés valóban kérés.
Úgy gondoltam, hogy az Országgyűlés által is elfogadott, az új magyar Alaptörvényben is szereplő nemzeti jelképünk a Magyar Himnusz, tiszteletet érdemel.
Egerben nem politikai hovatartozása és vallási identitása miatt nem került sor Székhelyi József fellépésre 2011. júliusában.
2011. szeptemberében a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság egyetlen tagja és elnöke sem használt olyan szavakat, mellyel bárki politikai nézetét, vallási identitását megsértette volna.
Egerben a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság nem készített és nem is készít semmilyen névsort a művészekkel kapcsolatban.
Nem értek egyet, elfogadhatatlannak tartom a városi cégvezetők bizottsági ülésen történt megnyilvánulásait.
Ki nem mondott szavaimért, nemzeti jelképünk védelméért felelősségre vonhatnak. Vállalom.
Hitem, törvénytiszteletem, értékrendem és családom szerető támogatása felment a vádaskodások alól.

Tisztelettel:

Orosz Lászlóné Ibolya
Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke