Ismét sikeres az egri Neumann Gimnázium

Kilenc országos első helyezés a tanulmányi versenyeken, nyolc aranyérem a sportversenyeken. A Neumann János Gimnázium tanulói ebben a tanévben is kimagasló eredményeket értek el, ráadásul a szokásosnál többen szereztek hírnevet az iskolának – derült ki a legutóbbi iskolagyűlésen.

Évek óta hagyomány a Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolában, hogy a tanév vége közeledtével iskolagyűlésen hirdetik ki a különböző versenyeken elért eredményeket. Idén több mint kétszáz diák ért el helyezést városi, megyei, regionális és országos versenyeken. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 11 neumannos diák jutott a döntőbe, a szakmai előkészítő érettségi tantárgyak országos versenyén pedig 20 tanuló ért el kimagasló eredményt. A neumannos diákok húsz tantárgyban és több sportágban jeleskedtek.
Az iskola egyik büszkesége Lövei Tímea, aki öt földrajzversenyt nyert.
Az igazgató úgy véli: a neumannos diákok sikerének titka a tehetséges diákok és tanárok egymásra találása és partneri együttműködése.