Akció az ittas vezetők ellen

Három hónapos ellenőrzési akciót indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A tavalyi év baleseti statisztikája szerint ugyanis egyre több sofőr ül ittasan a volán mögé, az ilyen esetek pedig gyakran súlyos balesetekhez vezetnek. Májustól ezért a közúti igazoltatások során szondáztatják is a közlekedőket.

Megerősített rendőri jelenlétre lehet számítani megyénk útjain. Májustól ugyanis fokozottan ellenőrzik a közlekedőket a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei.
A három hónapos akció célja, hogy kiszűrjék az ittas vezetőket.
Az akció során az autósokon kívül ellenőrzik a kerékpárosokat, a motorosokat és a lovas szekérrel közlekedőket is.
Akinél pedig jelez a szonda komoly pénzbírságokra számíthatnak. Kerékpárosoknál a kiszabható büntetés összege 30 ezertől 50 ezer forintig terjedhet. Autóvezetők esetében akár a jogosítványával is fizethet az, aki ittasan volán mögé ül. Emellett a sofőr véralkoholszintjétől függően 150-300 ezer forintos bírság is járhat és több büntetőpontot is kaphatnak a szabályszegők.