Közgyűlés: jól gazdálkodott a város

Az önkormányzat bevétele megközelítette a 18 milliárd forintot, 2,4 milliárdos a többletbevétel a kiadásokhoz képest – derült ki a közgyűlésen a tavalyi év beszámolója kapcsán. A testület döntött több pályázati program elindításáról, így a Bárány uszoda felújításáról, a Város a város alatt projekt fejlesztéséről és további kerékpárutak kialakításáról.

10 egyetemi hallgató kapta meg az Eger Város Ösztöndíjasa program támogatásáról szóló oklevelet. Megduplázódott az ösztöndíj összege, 10 hónapon át havi 20 ezer forintot, s ezen felül 200 ezer forint egyösszegű támogatást kaphatnak a fiatalok. Ez utóbbi abban az esetben járhat, ha a kedvezményezett a megszerzett diploma birtokában fél éven belül munkába áll Egerben .
Bognár Ignác Jobbikos képviselő napirend előtt a rendőrség képviselőjét egy,oknyomozó tévéstáb többszöri igazoltatásáról kérdezte, valamint a 2006-os budapesti rendőri beavatkozás kapcsán érdeklődött: szolgálnak még az egri rendőrség soraiban az események résztvevői? Dr. Petrovics András, az Egri Rendőrkapitányság vezetője válaszában elmondta: a fokozott ellenőrzésnél előfordulhat, hogy többször is megállítják ugyanazt az autót. A budapesti események kapcsán úgy fogalmazott: nem illetékes az ügyben. Gál Judit a felsővárosi körzeti megbízott tevékenysége kapcsán szólt elismerően. A kapitányság vezetője közölte: új körzeti megbízott kezdte meg szolgálatát a felsővárosban.
A zárszámadásról, a központi támogatásokról és a 2011. évi pénzmaradvány jóváhagyásáról szóló napirend kapcsán az előterjesztő Habis László polgármester elmondta: a bevétel megközelítette a költségvetésben tervezett 18 milliárdos előirányzatot, a városnak 2,4 milliárd Ft-tal több bevétele keletkezett, mint amennyi kiadása volt. Az önkormányzati vagyon 700 millió Ft-tal gyarapodott 2011-ben, a város nagyon stabil, biztonságos befektetésekbe helyezi a pénzét.
A képviselők támogatták a színházak gazdasági szervezetének átalakításáról szóló indítványt, a testület a színház egy őszi fesztiváljának megrendezéséhez a pályázati önrész biztosításáról is döntött. Május végéig szól az EVAT Zrt. és a város megállapodása a parkolók üzemeltetéséről. A közgyűlés úgy döntött, hogy egy hosszabb távú szerződés létrejöttéig egy évre köt szerződést a társasággal.
Elfogadták a képviselők a tavalyi év belső ellenőrzésének tapasztalatairól szóló beszámolót.
Projektötletet, pályázatot nyújt be a város Komplex gyógyhelyfejlesztés az egri Bárány uszodában címmel, valamint a Város a Város alatt attrakció fejlesztéséhez. Így a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy sikeres pályázat esetén több százmillió forintos turisztikai fejlesztések induljanak Egerben.
Döntés született az észak-déli kerékpárútvonal hiányzó szakaszainak megépítéséhez kapcsolódó előkészítés pályázatának benyújtásáról.
A jégpálya infrastruktúrájának kialakítása miatt szükséges a közterület átrendezése, ennek tervét elfogadta a testület. Az Eger Rallyra szánt pénzt fiatal sportolók kapják a közgyűlés döntése szerint.