MSZP:újabb adók helyett gazdasági irányváltás

Kormányra kerülésekor eltörölné az MSZP azokat az adókat, amelyeket most készül bevezetni a Fidesz-KDNP kabinet – így a tranzakciós és a telekommunikációs adót is. A párt Gyöngyösön tartott részországgyűlést, ahol a készülő Kelet-Magyarország program volt a téma. Erről számolt be a pártelnök egri sajtótájékoztatóján.

Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke szerint leállt a gazdaság, négy éve még például Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő területe volt a Hatvan-Gyöngyös-Eger tengely – ez ma már vegetál. A párt megyei elnöke azt mondja: Heves megye kétsebességű lett, az északi és a déli régió leszakadt.
A szocialisták keretprogramot alkotnak jövő márciusig, egyik eleme lesz a Kelet-Magyarország program. A programot itt, Észak-Magyarországon helyi civilekkel, szakemberekkel írják, a helyi problémákra helyi válaszokat adnak. Elkészülte után társadalmi vitát kezdeményeznek. Mesterházy Attila pártelnök úgy fogalmazott: ők másként állnak az érdekegyeztetéshez, mint az Orbán-kormány. A programban kiemelt szerepet kap a munkahelyteremtés. Országosan több mint 11 százalékos a munkanélküliség, Észak-Magyarországon viszont több helyen is eléri a 20%-ot.
Az Orbán-kabinet azt ígérte, hogy az adócsökkentés kormánya lesz – hangsúlyozta Mesterházy -, ehelyett az elmúlt két évben azt tapasztalták, hogy az adóemelés kormánya lett.
Elkészült a második Orbán-csomag, ez újabb terheket rak az amúgy is nehezebb helyzetben levő társadalmi csoportok vállára, ez kiemelten érinti a Kelet-Magyarországon élő embereket. Azt mondjuk: az ország költségvetésének egyensúlyát nem újabb adók kivetésével kell megteremteni, különösen nem úgy, hogy a szegény családokat sújtja. Egészen biztosan el fogjuk törölni ezeket az adókat – mondta Mesterházy Attila.
Mesterházy szerint a kiskeresetűeket sújtó újabb adók kivetése helyett az alapvető gazdasági irányokon kell változtatni, az ország költségvetési stabilitását pedig a gazdaság élénkítésével lehet megteremteni. Mesterházy úgy fogalmazott: a jelenlegi gazdaságpolitika a csőd irányába visz.