Megalakult a Civil Kerekasztal ifjúsági szekciója

Megalakult az új Civil Kerekasztal, az eddigi kilenc szekció új taggal, az ifjúsági szekcióval bővül. Idén már a „Civilek Egerért” díjjal jutalmazzák azokat a szervezeteket, amelyek társadalmi munkájukkal, önerejükkel a legtöbbet tesznek a városért-derült ki az idei Városi Civil Fórumon. Az egri civil szervezetek legnagyobb éves tanácskozásán a civil törvény változásairól, a civil együttműködés jövőjéről is szó esett.

Minden idők legtöbb civil szervezete, 110 egyesület vett részt az idei Városi Civil Fórumon. A rendezvényen értékelték az Egri Civil Kerekasztal előző évi munkáját és kijelölték a következő egy év feladatait. A tanácskozáson megválasztották az új Civil Kerekasztal és a Civil Alap Bíráló Bizottság új vezetőségét, amelybe szekciónként 1-1 főt delegálhattak az egyesületek. Az alakuló ülést május 2-án tartják a Civil Házban 15 órától. Az eddigi kilenc szekció helyett tíz működik a jövőben, megalakult ugyanis a Civil Kerekasztal ifjúsági szekciója. A fórumra idén meghívást kapott a Szaláért Környezetvédelmi és Ifjúsági Egyesület, a civil szervezetek programjaiba a roma lakosságot is bevonnák.
Elhangzott: a jövőben a „Civilek Egerért” díjjal jutalmazzák azokat a szervezeteket, amelyek társadalmi munkájukkal, önerejükkel a legtöbbet tesznek a városért. A kitüntetést Eger Ünnepén adják majd át.
Az Eger Ünnepe rendezvényre a civil szervezetek május 15-ig jelentkezhetnek az eck.hu honlapon.