Kézen fogva a természettel

Tizenhat sátor hívta fel a figyelmet Földünk védelmének fontosságára az Érsekkertben. A hatodik alkalommal megrendezett Föld napi rendezvény első helyszínén számos ötletes játékkal, ügyességi feladattal és szórakoztató programmal várták az érdeklődőket.

A környezettudatosság és a természetvédelem jegyében tölthették a napot azok, akik kilátogattak ma az Érsekkertbe. A közelgő Föld napja alkalmából ugyanis természet- és környezetismereti játékokkal, vetélkedőkkel, ügyességi feladatokkal várták főként az óvodásokat és iskolásokat.
A gyerekek játékos vetélkedők és ügyességi feladatok révén kerülhettek közelebb a természethez. Volt például mocsárjárás, karikahajítás, puzzle és különböző kvízjátékokban is kipróbálhatták magukat.
A kisebbek pedig természetes anyagokból, termésekből készíthettek figurákat.
A rendezvényen idén16 szervezet képviseltette magát a környezettudatosság jegyében.
A nap folyamán a egy facsemetével is gazdagodott a Népkert, melyet Sós István alpolgármester és Szabó Attila, a Bükki Nemzeti Park idei nagykövete ültetett el.
A faültetésben segédkeztek a Napsugár Óvoda óvodásai is, akik örökbe is fogadták a kis törökmogyoró fát.