Májustól 560 forintos bölcsődei térítési díjat kell fizetni

560 forint. Ennyit kell fizetniük május 1-jétől azoknak a szülőknek, akik bölcsődébe járatják gyermeküket. Az Egerben működő négy bölcsőde az önkormányzat fenntartásában működik, így a díjakat is a hivatal határozza meg. A frissen megállapított térítési díjak a napi étkezési normát és a gondozási díjat is tartalmazzák.

Tavaly naponta átlagosan 518 Ft-ba került a bölcsődei ellátás Egerben. Ez tartalmazza a kisgyermekek napi négyszeri étkeztetését és az adott intézmény rezsijének 25%-át. Az állam nem tudta emelni a normatívát, így megadta azt a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy az étkeztetési díjon kívül bölcsődei gondozási hozzájárulást is kérjen a szülőktől. A közgyűlés legutóbbi döntése értelmében ez az összeg májustól a korábbi 106 forintról, napi 133 forintra emelkedik. Így összesen a gyermekek bölcsődei ellátása naponta 560 forintos kiadást jelent a szülőknek. A gondozási díjat minden nap, az étkezési nyersanyagnormát viszont csak akkor kell fizetni, ha a gyermek bent tartózkodik az intézményben. A hétfői Fogadóóra adásában a szociális iroda vezetője azt mondta: vannak olyan családok, akik kedvezményekre is jogosultak lehetnek.Hozzátette, hogy a bölcsőde az egyik legdrágább ellátási rendszer. Aki nem teheti meg, hogy a városban lévő négy intézmény valamelyikébe járassa gyermekét, játszóházba vagy alapítványi napközibe is adhatja.