Lóerők és szimpátiafelvonulás

A második Lóerő Nap eredetileg a hétvégi rali idénynyitó kiegészítő rendezvénye lett volna. A bajnoki futam elmaradt, a Lóerő Nap viszont nem, ami a végén kiegészült egy szimpátiafelvonulással, ami az elmaradt rali idénynyitóra emlékeztetett.

Attól, hogy elmaradt az Eger Rali, a II. Lóerő Napot megtartották a szervezők és ahogy ígérték a technikai sportok szerelmeseinek, igazi gumifüstös, benzinszagú programban vehettek részt az érdeklődők. A kijelölt rész a Nagylaposon, a patak mögötti területen volt, ahol a maguk és a nézők kedve szerint száguldhattak a különböző autók, quadok és motorok pilótái. Néhány raliversenyző is tiszteletét tette. Jedlóczky László az esemény végére egy szimpátia felvonulást szervezett a városban az elmaradt rali mellett. Ehhez bárki csatlakozhatott.
Az esemény végén több mint 30 autó gyűlt össze a parkolóban. Onnan safety car vezette fel a mezőnyt, végig a városon, egészen a Líceum mögé. Az autókat ezúttal nem csak versenyzők, hanem szimpatizánsok is vezették. Innen – mivel a Dobó tér, az eredeti rajtceremónia helye foglalt volt ebben az időben – jelképes rajttal zárták a demonstrációt.