Kocsmától a zárkáig

Egy gyilkosság anatómiája – törvényszéki ismertető címmel szervezetek prezentációs napot az Egri Törvényszéken. A program résztvevői végigkísérhették egy gyilkossági büntetőeljárás teljes folyamatát, a bűntény elkövetésétől, a helyszínelésen és ügyészségi munkán keresztül az ítélethozatalig. A rendhagyó nyílt nap a Heves Megyei Főügyészség, az Egri Törvényszék és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésében valósult meg azzal a céllal, hogy a hatósági és bírósági munkát közelebb vigyék az állampolgárokhoz.

Kocsmában kezdődött és a bíróság előtt végződött Senki Alfonz, fantomelkövető ügye az egri Törvényszék rendhagyó nyílt napján. A prezentációs nap az Országos Bírósági Hivatal célkitűzésének első lépése Heves megyében, mely szerint nagyobb nyilvánosságot szeretnének teremteni a bírósági munkának.
A program a bíróság, az ügyészség és a rendőrség munkatársainak együttműködésében valósult meg.
A bemutató program egy fantom gyilkosság bűntényére épült, melyen keresztül a büntetőeljárás menetét mutatták be a szakemberek. Ezáltal a nyílt nap résztvevői betekintést nyerhettek a helyszínelés menetébe, a nyomszakértői vizsgálatokba, az ügyészségi munkába és a bíróság döntéshozatalába is. A tárgyaláson volt tanúkihallgatás, vallomástétel, perbeszéd, majd a döntéshozók elvonultak. Az ítélethirdetés után pedig minden visszaállt a megszokott rendbe, a bíróság munkatársai levetették szerepüket és az ál-vádlottról is lekerült a bilincs. A program szervezői elmondták, nagyon élvezték a rendhagyó nyílt napot és remélik, hogy a jövőben is lesz rá alkalom, hogy hasonló színes programokon keresztül mutathassák be munkájukat.