25 éves a Neumann

Neves előadókkal, változatos programokkal, gálaműsorral ünnepelte a Neumann János Középiskola és Kollégium fennállásának 25. évfordulóját. A pénteki gálán a város és az oktatási intézmények vezetői, az iskola jelenlegi és egykori tanárai, diákjai közösen emlékeztek a kezdetekre.

A középiskola 1987-ben nyitotta meg kapuit. A rendszerváltáskor az önkormányzat volt a fenntartója, majd 1993-ban az alapítványi működést választották azért, hogy a folyamatosan fejlődő és változó képzési rendszert és célokat meg tudják valósítani. Ma több mint ezer diák jár az intézménybe, 105 tanár végez oktató-nevelő munkát, így az iskola a város egyik legnagyobb létszámú középfokú oktatási intézménye lett. A Neumann bekerült az Oktatási Hivatal által összeállított országos toplistába, a TOP 12-be. Az iskola igazi sikertörténet, amelynek titka a kezdeményező készség és a felkészült tantestület – emelte ki az intézmény negyedszázados fennállása alkalmából rendezett ünnepségen Habis László polgármester. A jubileumi emlékezést idén együtt rendezték meg a névadóról elnevezett napokkal, amelyre neves előadókat is hívtak. Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke, a közoktatás, szakképzés és felsőfokú oktatás aktualitásairól, dr. Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára az aktuális gazdasági kérdésekről tartott előadást.
Az ünnepségen dr. Sipos Mihály iskolaigazgató több évtizedes tevékenységének elismeréseként “Az Eszterházy Károly Főiskoláért” elnevezésű díjat vehette át dr. Hauser Zoltán rektortól. A rendezvényről bővebb összefoglalót április 1-jén este hét órakor láthatnak Kilátó című magazinműsorunkban.