19. Eged-hegyi futóverseny

Ötvenöt fős mezőny állt rajthoz a 19. Eged-hegyi futóversenyen, de az Érsekkerti körök elnevezésű 6 kilométeres távot és az Eged-túrát is többen teljesítették. Idén Szajkó Csaba, az Egri Testedző Club tájfutója volt a leggyorsabb, aki 57 perc 23 másodperc alatt teljesítette a több mint 13 kilométeres távot.

A két évvel ezelőtti újításnak megfelelően az Eged-hegyről visszafelé jövők most sem ugyanazon az útvonalon futottak és most is chipes időméréssel dolgoztak a szervezők. Abszolút értékelésben az Egri Testedző Club versenyzői közül most is két tájfutó állhatott fel a dobogó első két fokára. A 13,4 km-s és 480 méter szintkülönbséget tartalmazó táv végén Szajkó Csabát klubtársa, Marczis Dávid követte négy és fél perces különbséggel a célban, utánuk az Egri Spartacus még ifjúsági korú versenyzője, Bóta András következett.
A női győztesnek, az ifjúsági korosztályhoz tartozó Bartus Petrának abszolút új volt ez a terep, hiszen tavaly novemberben igazolt Jászapátiból az Egri Testedző Clubhoz. Ő is tájfutó, diákolimpiai bajnok, korosztályos válogatott, idén az ifjúsági Európa-bajnokságra készül.
Ez az országosan is különleges verseny 1994-ben indult, akkor az egri Garbacz Gábor nyert.
A férfiaknál negyvenöten, míg a nőknél tízen álltak rajthoz. A vándorserleget egy évig Szajkó Csaba, az Egri Testedző Club tájfutója őrzi.