Török Zsolt: Nem hiba – bűn

A szocialisták szerint többe kerül és nehezebbé válik a közigazgatási ügyek intézése a tervezett járási rendszerben. Török Zsolt szóvivő azt állítja: a kormány lemondott a vidéken élőkről, vizesárokkal veszik körül az embereket – ez pedig nem hiba, hanem bűn.

Három hónapja hozta nyilvánosságra a kormány a járási rendszer tervét, azóta tapodtat sem jutott előre az ügy – mondta Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő. Szerinte többe kerül és nehezebbé is válik majd az ügyintézés, mindenért utazni kell – miközben vasútvonalakat szüntetnek meg és egekben a benzinár. Sós úgy látja, hogy a Fidesz hatalmi érdekeit szolgálja a járási kormányhivatalok kialakítása – ezek élén Fideszes politikusok fognak állni.
Lemondott az Orbán-kormány a vidéken élőkről – fogalmazott Török Zsolt, az MSZP szóvivője – vizesárokkal veszi körül őket, bezárja a szegénységbe. Azt mondja: ez nem hiba, hanem bűn, és ha valami miatt majd el kell számolni, emiatt biztos.
A szocialisták 12 kérdést kívánnak feltenni a kormánypárti politikusoknak a járások kialakításáról, feladatairól. A döntés előtt szeretnének ezekre választ kapni.