Szakmai nap az innovációról

Azok a cégek érvényesülnek a piacon, amelyek nyitottak a termékszerkezet bővítésére, struktúrájukat képesek rugalmasan átalakítani, valamint figyelnek a technológiai eljárások folyamatos korszerűsítésére-hangzott el az Egerfood Regionális Tudásközpont által szervezett rendezvényen a főiskolán. A tudásközpont „Technológiai innovációk, illetve a kutatásfejlesztés szerepe az ipari vállalkozások versenyképességének fokozásában” címmel tartott szakmai napot.

Az Eszterházy Károly Főiskolán létrejött Egerfood Regionális Tudásközpont munkája során arra törekszik, hogy a sokrétű kutatói infrastruktúrára támaszkodva, piacképes fejlesztések megvalósításával, tényleges gazdasági értéket képviselő termékeket dolgozzanak ki és vezessenek be. 2010-ben megalakult az Innovációs és Technológiatranszfer Központ, amely célirányosan foglalkozik az ipari kapcsolatok építésével, a fejlesztések hasznosításával, valamint az együttműködések bővítésével.
Az Eszterházy Károly Főiskola különféle képzések indításával igyekszik elősegíteni a vállalkozások innovációs és technológiafejlesztési képességeinek javulását, valamint kutatási eredményeik gazdasági hasznosítását.
Az Egerfood Regionális Tudásközpont által szervezett előadói napon többek között az élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentésére alkalmas módszerfejlesztésekről, a gyógyvizek széleskörű hasznosításáról és a boralapú termékek kifejlesztésének lehetőségeiről is szó esett. A szakmai napot az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt részeként rendezték meg.