Kistérségi ülés

Az elmúlt év pénzügyi és szakmai beszámolóit fogadta el soros ülésén a kistérségi társulás testülete. A tanácskozáson jóváhagyták a 2011-es költségvetés végrehajtási beszámolóját, megtárgyalták a társulást érintő törvényi változásokat, de szó esett még többek között az orvosi ellátásról és a Comenius programról is.

Idei első ülését tartotta az Egri Kistérség Többcélú Társulása, a területfejlesztési- és a fejlesztési tanács. Elsőként jóváhagyták az elmúlt évi költségvetés végrehajtási beszámolóját, majd az aktuális feladatokat tárgyalták a társulás képviselői. Az új önkormányzati törvény kapcsán módosította alapító okiratát a Többcélú Társulás, ezzel együtt a Gyermekjóléti Intézmény is, melynek nyomán elszámolási és pénzügyi feladataik változnak. Az okirat módosítások után szakmai beszámolókat hallgattak meg a képviselők, köztük az orvosi ellátásról szólót.
Ezek után képviselők elfogadták a munka-, és közbeszerzési tervet, majd az idei év programjairól is szó esett. A 2013-ban létrejövő járási rendszer ugyanis várhatóan nagyban átszervezi majd a társulás feladatrendszerét.