Az önkormányzat nem rendezvényszervező!

Legnagyobb sajnálatunkra hidegzuhanyként érhette az autósportért rajongókat, hogy az EGER Rally biztos megtartásáról szóló sajtótájékoztató után néhány nappal a szakszövetség közleményben tudatta: mégsem lesz futam április 1-jén. Már biztos, hogy nem áprilisi tréfáról van szó.

Megértjük a benzingőzösök táborának – különböző fórumokon hangoztatott – felháborodását és kérdéseit, s ezért fontosnak tartjuk tisztázni a következőket:

EGER önkormányzata minden előre megígért támogatást és logisztikai segítséget megadott a versenyhez, hiszen az EGER Rally kiemelten fontos rendezvény a város számára.

Le kell szögeznünk, hogy az önkormányzat nem rendezvényszervező! A szövetség szakmai problémáit, a szervezők visszalépését nem tudjuk kezelni, bármennyire is csalódottak vagyunk a szezonnyitó futam törlése miatt.

Keressük annak lehetőségét, hogy egy későbbi időpontban legyen még az idei kiírásban egri verseny, ám erre garanciát csak az MNASZ adhat, és ez irányú nyilatkozataik némi reményt keltenek bennünk.

Leszögezzük, hogy amennyiben a szövetség idén ismételten megkeresi EGERt, az eddig biztosított anyagi és logisztikai háttérrel továbbra is rendelkezésükre állunk.

Kérjük a fentiek alapján a sportág iránt érdeklődő minden egri és EGER környéki drukker megértését, és azt: higgye el, hogy EGER önkormányzati vezetői legalább annyira szorítottak a verseny sikeres megrendezéséért, mint ő maga!

EGER továbbra is tárt karokkal várja a Rally-t és a több tízezer rajongót!

EGER, 2012. március 21. szerda

Rázsi Botond
sportügyekért felelős alpolgármester