Vállalkozói fórum

2012-ben több Európai Uniós társfinanszírozású projekt indul Egerben. A kivitelezés során a város számít a helyi vállalkozásokra – hangzott el az egri vállalkozói fórumon.

Eger és térségének eltartó képességét alapvetően az ipar biztosítja. Ezért fontos a város és a kistérség szempontjából, hogy legyen megfelelően képzett munkaerő és ezeknek az embereknek munkát biztosítsanak a térségben – mondta beszédében dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ennek érdekében szoros együttműködésben dolgoznak a várossal. Nagyon jó a kamara és az önkormányzat együttműködése. A kamara, mint a vállalkozók önkormányzata, megfogalmazza azokat a vállalkozói igényeket, elvárásokat, amelyek ezen a szinten megjelennek. A kamara is értékeli a térség gazdaságának helyzetét. Ennek kiindulópontja az a tanulmány, amelyet az önkormányzat és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai néhány évvel korábban közösen készítettek Eger és térsége iparfejlesztési koncepciójáról.
Habis László polgármester hangsúlyozta, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is Eger működési hiány nélkül tervezi az évet, miközben több nagy beruházás indulhat idén.
Mint elhangzott, szeretnék ha a város és a vállalkozók kapcsolata ezeken a munkákon keresztül erősödne és a kivitelezők piaci pozíciói is javulnának a városi fejlesztések által.