Helyi adók: közeledik a határidő

Március 19-ig kell befizetni az iparűzési adóelőleget, valamint a gépjármű-, az építmény- és a telekadó első félévi részletét. A fizetendő adó összegét tartalmazó értesítőket -a befizetéshez szükséges csekkekkel – az Adóiroda már postára adta. A gépjárműadóról újabb határozatot csak azok az ügyfelek kapnak, akiknél a jármű életkora miatt az adótétel változik, vagy idén január 1-től adófizetési kötelezettségük keletkezett.

Azok az adózók, akiknek helyi adó vagy gépjárműadó hátraléka van, a napokban értesítőt kaptak az egyenlegükről. Ebben feltüntették az elmúlt évi tartozásukat, a 2012-ben esedékes összeget és a fizetési határidőket. Korsós László, az Egri Önkormányzati Adóiroda vezetője kiemelte: a gépjárműadót annak kell befizetnie, aki az év első napján tulajdonosa a járműnek, az adófizetési kötelezettséget nem érinti az év közbeni tulajdonos váltás.
A helyi adók befizetési határideje idén -a hosszú hétvége miatt- március 19-e, a vállalkozások, ha kisebb volt az árbevételük, ugyancsak eddig kérhetnek iparűzési adóelőleg csökkentést. Fizetési könnyítést vagy mérséklést az adófizetés esedékessége előtt célszerű benyújtani, ezt követően ugyanis az adóhatóság végrehajtási eljárást is kezdeményezhet a tartozókkal szemben. Január 1-jétől egy jogszabályi módosítás miatt az önkormányzati adóhatóságok már a tartozással rendelkezők adatait is közzé tehetik. Eger adóirodája lehetőséget ad a hátralékosoknak az önkéntes teljesítésre, adataikat csak július 30-át követően teszik közzé.
Az Adóiroda felkészült az adózók rohamára, ezért március 19-én, hétfőn 8 órától 17 óráig rendkívüli ügyfélfogadást tart.
Az önkormányzat idén mintegy 3, 5 milliárd forintot vár a helyi adókból.