Végtörlesztés – több beadvány érkezett a PSZÁF-hoz

Több mint 50 ügyfélmegkeresés érkezett az egri Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Irodához november vége óta a végtörlesztéssel kapcsolatban. Az ügyfelek egy része információt kért, más részük panaszt tett, számukra az iroda ingyenes tanácsadással, a beadványok szakszerű kitöltésével segített.

Február végéig lehetett élni a rögzített árfolyamú végtörlesztés lehetőségével. Az adósoknak 2011. december végéig kellett jelezniük végtörlesztési szándékukat, a tartozásukat pedig idén január végéig kellett saját megtakarításból vagy újonnan felvett forinthitelből rendezniük. Ezt két módon tehették meg az ügyfelek: vagy úgy, hogy a teljes pénzt eddig az időpontig befizették a hitelező banknál vezetett számlájukra, vagy bemutatták a végtörlesztéshez elegendő összegű, más bank által kiállított “kötelező érvényű hitelígérvényt”. A fogyasztók jelzései, beadványai alapján az egri Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Irodához a legtöbb megkeresés a végtörlesztési igénybejelentést tartalmazó formanyomtatvány kitöltése, valamint a végtörlesztés lehetőségének bank által történt megtagadása miatt érkezett -mondta el híradónknak dr. Balla Ferenc tanácsadó.
A szakember hozzátette: aki február 29-ig nem fizetett, annak az április elsejére ígért árfolyamgát jelenthet megoldást.